““Utolsó éjszakám volt ez. Fogtam a magammal hozott ruhaköteget, és egyik végéről kihúztam valamit. Egy pánt nélküli elasztikus kombiné került a kezembe, a sok hordástól elveszítette már a rugalmasságát. Meglengettem, mint valami fegyverszünet fehér lobogóját, egyszer, kétszer… a szél belekapaszkodott, és én elengedtem. Fehér pille vitorlázott ki az éjszakába, s aztán lassan leereszkedett. Vajon melyik utcába, melyik ház tetejére? Megint húztam a kötegből. A szél most is igyekezett, de nem boldogult, így aztán denevérként repült egy árny mindjárt a szemközti felhőkarcoló tetőterasza felé. Egymás után tápláltam az egész ruhatáramat az éji szélbe, és a szürke foszlányok elvitorláztak szépen, akár egy szeretett lány hamvai, hogy aztán itt meg ott, sose tudom meg, hol, leereszkedjenek New York sötét szívében.””
