Mint Quote by László Krasznahorkai
““...megértette, hogy mindaz, amit mi a létből érzékelünk, nem más, mint a hiábavalóság felfoghatatlan terjedelmű emlékműve, mely az idők végezetéig ismétli önmagát, és hogy nem, korántsem a véletlen szerkeszti a maga rettenetes, kiapadhatatlan, diadalmas, legyőzhetetlen erejével, hogy dolgok szülessenek és szétessenek, hanem mintha egy homályos, démoni szándék dolgozna itt, és ez olyan mértékben bele van szerekesztve a dolgokba és a dolgok közti állapotok szövetébe, hogy a szándék bűze mindent betölt, egy kárhozat tehát, egy megvetés műve a világ, ez csapja meg agyát annak, aki gondolkodni kezd, ezért ő nem is gondolkodik, megtanult nem gondolkodni többé, ami természetesen nem vezetett sehová, mert azt a bűzt csak érzi, bármerre néz, bármerre fordítja a fejét, ez a bűz ott van, mert végül is az ítélet, mely szintén azonos a világgal, azt is tartalmazza, hogy a hiábavalóságnak is és megvetésnek is, mely a szándék formáját öltötte fel, a tudatában kell legyen, a hiábavalóságnak és a megvetésnek is, folyton, minden egyes pillanatban, aki gondolkodni kezd, viszont elég lemondani a gondolkodásról, és csak nézni a dolgokat, már létre is jön a gondolkodás új alakban, vagyis megszabadulni nem lehet, akár gondolkodik az ember, akár nem gondolkodik, mindenképpen a gondolkodás foglya, és iszonyatosan facsarja az orrát a bűz, így hát ő mit tehetne, áltatja magát, azzal áltatja, hogy hagyja, menjenek a dolgok a maguk természetes útján...””
About This Quote
The passage explores how perception, doubt, and contempt intertwine, suggesting that thought is both a prison and a necessary process, constantly haunted by an underlying absurdity.
In simple terms: Thought is a paradoxical cage of doubt and contempt.
We cannot escape thinking, even when we try to stop.
Themes
Mood
Type
When to use this quote
- introspective contemplation
- creative brainstorming
- critical analysis
- philosophical debate
- personal crisis
Key Concepts
Practical Applications
- writing reflective essays
- designing mindfulness practices
Questions to Reflect On
- What does it mean to be a prisoner of one's own thoughts?
- How can we balance contemplation with acceptance?
One could argue that the text overstates the inevitability of thought, ignoring moments of genuine mental stillness.