Mint Quote by Javier Marías

““A világ olyannyira az élőké, és valójában oly kevéssé a holtaké, hogy az élők – miután ők maradnak a földön, sőt egyre többen lesznek – hajlamosak úgy vélni, hogy a szeretett lények halála olyasmi, ami inkább velük történik, mint halottakkal, noha ez utóbbiak szenvedték el a halál valóságát. A halottnak búcsúznia kell, szinte mindig akarata ellenére; ő tűnik el hirtelen, amikor éppen jönnie kellene […], ő kénytelen feladni a tudásvágyát meg a kíváncsiságát, neki kell befejezetlenül hagynia a munkáit és kimondatlanul a szavait, noha úgy gondolta, lesz még rá ideje, s ő nem képes már sehol megjelenni; ha író, ő az, aki már nem fejezhette be a könyvét; ha művész, a filmjét, a képét vagy a zeneművét; vagy aki nem olvashatta végig az elsőt, nem nézhette meg a másodikat vagy hallgathatta meg a negyediket, még ha csak a befogadás szintjén is. Elég egy pillantást vetnünk az eltűnt szobájára, hogy rádöbbenjünk, megszakadt és kiürült az élete; hogy egy perc alatt hasztalanná és értelmetlenné vált; ottmaradt a regény, benne a könyvjelzővel, ami már sosem kerül előbbre; de ottmaradtak a gyógyszerek is, amelyek minden egyéb közül a leginkább feleslegessé váltak, s amiket hamarosan ki kell majd dobni; vagy a speciális párna meg a matrac, melyeken sosem nyugszik már a fej és a test; a pohár víz, amelyből egyetlen kortyot sem iszik többé; a tiltott cigaretta, amelyekből már csak három szál maradt, és a doboz bonbon, melyet neki vettek, és amelyet senki nem akar majd elfogyasztani, hiszen az olyan volna, mint valami rablás vagy szentségtörés; a szemüveg, ami senki másnak nem lesz jó, meg a szekrényben várakozó holmik, amik napokig vagy évekig sorakoznak még ott, hacsak valaki fel nem vértezi a lelkét, és erőt nem merít, hogy kipakolja őket; a növények, amiket az eltűnt személy odaadóan gondozott és öntözött – többé már talán senki nem akar majd foglalkozni velük –; az éjszakai krém, melynek a tégelyében még ott láthatók a finom ujjnyomok; a teleszkópot azonban biztos szívesen megörökölné és elvinné valaki, amellyel a távoli tornyon fészkelő gólyákat figyelte, s ki tudja, ezután mire használják majd; az ablak, amelyen kinézett, ha nem ment be dolgozni, s ami így „figyelő”, vagy úgymond látvány nélkül maradt; a naptár, melybe feljegyezte a találkozóit meg a tennivalóit, és ami egyetlen lapnyi beírással sem lesz már gazdagabb, az utolsó nap rubrikájából pedig hiányzik a végső bejegyzés, melynek értelme: „Mára befejeztem.””

— Javier Marías