““– KATY ANN SWARTZ!! A mély álom ringató öleléséből egy dühödt kiáltás rántott ki: rekedt férfinevetés követte. Felpattant a szemem. Nem is emlékeztem, anyu mikor használta utoljára a teljes nevemet. Megvan: évekkel ezelőtt, amikor meg akartam simogatni egy oposszumkölyköt, amelyik az erkélyünkre tévedt. Anyu az ajtómban állt, még mindig a köpenyében, a szája eltátva, mögötte Will, az arcán fura, elégedett mosoly. – Mi van? – motyogtam. Megmozdult a párnám. Lepillantottam, és az arcomat elfutotta a pír. Daemon még mindig az ágyamban feküdt. Én pedig félig őrajta. Az egyik keze az enyémre kulcsolódott, és a szívére szorította. Jajistememcsakeztne.””
