Mint Quote by Csikász Lajos
““Wesselényi Ferenc, Magyarország nádora nyakig merülve üldögélt a melegen gőzölgő vízben. A bánt – mint mindig – most is egy régi, még gyerekkorában látott látott templomi képre emlékeztette, azt azonban már elfeledte, melyik templom falát is díszítette az a fakó freskó. Az egykori piktor a pokol képeivel kívánta a híveket megrettenteni és keresztényhez méltó cselekedetekre ösztönözni, bár Zrínyi Péter már akkor sem értette, néhány, bizonytalan ecsetvonással felvázolt színehagyott kép miként tudná bárki tetteit is befolyásolni. Azon a képen egy telt arcú, hosszú, nyírott szakállú, erősen kopaszodó férfi fogadta a festő által szenvedőnek szánt arccal a sorsát: vasvillát markoló ördögök böködték, miközben egy lobogó lánggal aláfűtött, szűkös üstben igyekeztek puhára főzni. A képen látható víz épp úgy gőzölt, mint amelyik most a nádor nyaka körül lötyögött, vagyis a pokolfattyaknak még jócskán kellett a tűzre rakni, mire a bűnös végre sikoltozni kezd. Az a félig főtt lator mintha Wesselényi édestestvére lett volna; nem csoda, hogy a bánnak minden találkozásukkor eszébe jutott az a régi emlék.””
About This Quote
Source Short story: Hungarian literature, early 20th century, unknown publication
A painter’s fresco of a devilish scene evokes fear and moral instruction, yet its impact fades over time.
In simple terms: Art can aim to influence behavior, but memory fades.
Use vivid imagery to convey moral lessons.
Themes
Mood
Type
When to use this quote
- church murals
- educational posters
- political propaganda
- public speeches
Key Concepts
Questions to Reflect On
- What visual cues help retain moral messages?
- How does context affect interpretation?
The intended moral impact may be lost if viewers forget details.