1924 Quote by Anonymous

““A csoda Kár volna magamat eladnom Célért, eszméért, okért, hitért. Hogy magyarázzam az eget másoknak. Eladni magamat semmiért. Te vén szilvafa, ugye, igazam van? Te tudod, te százesztendőt éltél!… S akkor sikított, elbőgte magát A kert mellett egy vén acéltehén. Nem is acél volt, hanem drágakő. Pálmaág-farkkal. Ott kinyúlt szegény. Tele gyerekekkel Kőrhinta forgott búgva, vidáman, Szarvai hegyén. És sírt és sírt, csak sírt, míg meg nem halt, Késnyelek hullottak pengétlenül A szemeibül. - Ó, mennyi dinamit lakik Én élve síró szemeimben! - A föld egyszerre elszaladt alólunk És elszaladt alólunk minden; Ég, csók, tűz, magam s a semmi. A tehén lángszőre szintén elszaladt, Aztán visszajött S a homlokomon kezdett énekelni. Fehér vízben hevertünk egymás mellett, Szivemben ő s az ő szivében én. Hátulról keresztülnéztem magamon S úgy láttam, hogy bennem él tovább A tehén. S tele gyerekekkel Kőrhinták forogtak vidáman Szarvai hegyén. Nem szúrt vele, csak fölemelte. Arrabökött, amerre elszaladtunk A föld, az ég, a tűz, a semmi s én S én szégyenverten lopózkodtam arra, Hogy embertszülő tüzet énekeljek Örökké, újra Jeges, havas Ismeretlen hegyek tetején.””

— Anonymous